a magány prológusa
mennyi felesleges merevedés
mennyi kiforratlan szeretet vész kárba
belőled a vér folyik,
belőlem az ondó
neked a petefészked fáj,
nekem meg a farkam áll
neked inkább egy kutya kell,
nekem meg inkább a szerek
hát nem érted,
hogy nélkülünk ez a világ nem lehet kerek?
Péntek reggel volt, 6 óra környéke. Már beragyogott a májusi nap fénye a hálószobám ablakán. Lágy szellő lóbálta a függönyt ide-oda. Madarak csicseregtek odakint. Virágzott a rózsa és a paprika az ablakban. Akár idillikus is lehetett volna a kép. De nem volt az. Megint erős fájdalommal indult a nap. Férgek vájták a járataikat éppen a lelkem mélyébe hatolva. A fal felé fordultam és összehúztam magamat. Egy párnát szorongattam. Könny csordult le a csukott szemhéjamon keresztül az arcomon. Letöröltem. Ritkán szoktam, de most valahogy mégis letöröltem az arcomat. Az elhagyatottság érzése, a magány és a jövő reménytelensége. Ez volt a férgek eledele. Na meg persze sok miegymás. De most épp ezekből táplálkoztak. Az elmúlt 6 évemet egyedül töltöttem. Lassan 36 éves vagyok. Ráadásul az utóbbi 6 évben annyi szabadidővel és pénzzel rendelkeztem életem egyik legjobb döntésének köszönhetően, mint soha korábban. Már nagyon megterhelő volt. Nem volt családom, nem voltak kollégáim, és az összes barátom közül csak én voltam társ nélkül, pedig nem kevés barátom volt. Éppen nekem jutott ez, aki a legjobban gyűlölt egyedül lenni. Nem, nem vagyok társfüggő. De nem az egyedüllét az értékrendem alapja, hanem az ellenkezője. Nem hiszem, hogy a pénznek, a boldogságnak, vagy bármi másnak lenne értelme, ha nincs kivel megosztani. Társas lények vagyunk, mióta az első ősemlősök összebújtak éjszakánként a hideg elől menekülve. Persze Nietzsche szerint csak annak van értelme aminek értelmet adunk. Dehát ő is egyedül, teljes magányban, az anyjával élve szifiliszesként, menthetetlen őrületben halt meg. Jézust meg keresztre feszítették. Fel is akaszthatták volna. Az talán sokkal megalázóbb lett volna. Legalább is a jelenkorból nézve. Vajon akkor most a kötél lenne a keresztények jelképe, és köteleseknek hívnák őket? Mindenesetre ezt tudja nyújtani az emberi civilizáció. Az egyik legnagyobb gondolkodónk és az egyik legtisztaszívűbb ember így végzik. Szerintem remek szimbólumok. Miközben a világ kapcsolódásai újrarendeződnek minden pillanatban, csak én nem kapcsolódok sehova sem, senkihez sem. Csak nekem nem jutott senki. És úgy tűnt, ez nem is igen akar változni.
Habár teljes mértékben az értékrendem ellen volt, és minden porcikám ellenkezett ellene, de megpróbálkoztam az online dating platformokkal is, mert hát manapság már szinte csak így lehet ismerkedni. Az egyik ilyen platformon láttam a fekete kutya, az egyik régi törzskocsmám egy korábbi pultoslányát is. Az egyik feltöltött képén egy felirattal pózolt, amin ez volt olvasható: NŐ. ERŐ. JÖVŐ. Csupa nagybetűkkel írva. Számomra olyan volt, mintha valami NSDAP vezérszavakat olvastam volna a ´30-as évekből. Kíváncsi lennék, hogy milyen visszajelzéseket kapnék, ha én pózolnék egy FÉRFI. ERŐ. JÖVŐ felirattal. Nem mintha azonosulni tudnék vele. De ezzel sem tudtam. Ezen az online társkereső applikáción egyébként csak a lányok tudtak ráírni a fiúkra, így egyszerűsítve le a folyamatokat. Egy másik társkereső appon offolt amúgy le előző este egy lány két nap beszélgetés után, mert csak 4 centiméterrel voltam magasabb nála. Még csak el sem köszönt. Egyébként ezeken a platformokon általában jóval több férfi található, mint nő. Sokat olvasni mostanában, hogy a modern nőknek mennyi elvárásnak kell megfelelni. Természetesen a modern férfiakra semmilyen elvárás nem vonatkozik. Legalább is egyesek lehet, hogy így gondolják. Végülis szegény fateromnak is csak egy nemátalakító műtét hiányzik ahhoz, hogy nyugállományba vonulhasson, sok minden más nem.
Szóval ez volt az a reggel amikor elhatároztam, hogy elkezdem online árulni a testemet. Nem mintha pénzre lett volna szükségem. Már régóta szemeztem a rosszlanyok.hu fiú részlegével. A lány részleg sohasem izgatott különösebben. De egy ideje már nem láttam más megoldást arra, hogy női szeretethez jussak, és szerethessek. Férfi vagyok, a női nem szeretésére születtem. Gyerekkoromban az utcát járva vidéken nem értettem, hogy miért követik a kan kutyák libasorban a tüzelő szukát. Egyes hím kutyák méteres kerítéseket voltak képesek átugrani, vagy éppen szögesdrótokon átrágni magukat bármilyen fájdalmak árán. Mindig elhatározom, hogy én nem fogok beállni ebbe a sorba, de aztán valahogy mégis mindig ott kötök ki a sor végén. Így felnőtt férfi fejjel már sokkal világosabb ez a kép. Nyilvánvalóan mi nem kutyák vagyunk, legalább is nagyon remélem. De ez a motívum szerintem remekül leírja a bolygónk működését. Egy szerelmes férfi a csillagokat is lehozná az égről a szeretett nő kedvéért.
A regisztráció az oldalra viszonylag gyorsan ment, néhány kattintás itt, pár kattintás ott, telefonszám megadása, képek feltöltése Nem töltöttem fel teljesen meztelen képeket magamról, a boxeralsómat magamon hagytam. Igyekeztem azért megőrizni a méltóságomat, ha egyáltalán az egész művelet mellett beszélhetünk még ilyesmiről. Az esztétikus kinézetemben reménykedtem, mert azt hiszem esztétikusnak mondható vagyok, több nő mondta már, hogy szép vagyok. Én csak egynek mondtam eddig életemben, de ő még aznap el is hagyott. Ezen a bolygón valamiért nagyon fontos az esztétika, habár a párválasztáson kívül semmilyen funkciója sincsen véleményem szerint. Nem úgy mint egy széles női csípőnek, vagy egy erős férfi karnak. Tehát online is voltam. Ennyi. Innentől már csak az első női embertársra kellett várnom, aki a társaságomra vágyik. Ez a várakozás nem is bizonyult olyan hosszú idejűnek, mint ahogyan én gondoltam volna. Csütörtök este volt, pár nappal azután, hogy felkerültem az oldalra. Éppen a Friss Hús nevű rövidfilm fesztiválról értem haza, amit egy meleg barátommal néztünk meg. Az idei szlogenjük: “Rövid az élet”. Láttunk egy nagyon megindító filmet is, Sárkánykor volt a címe. Egy fiú és egy mozgássérült lány szerelméről szólt. A fiú felgyújtotta a világot, mert ez volt a lány kérése tőle, arra az esetre, ha ő meghalna. A világégést a lány így már nem élhette meg. Megkönnyeztem. Gyönyörű volt. De vissza a lelkem maradék ép darabjainak beszántásának történetéhez. Csengett a telefonom. Éjjel 11 óra környéke lehetett. Ismeretlen szám volt az. Felvettem. Egy érdes női hang szólt bele. Hamar el is mondta, hogy miért is hívott, megadott egy címet és azt mondta, ha lehet egy órán belül legyek ott. Így is tettem, nem fürödtem le, csak gyorsan összeszedtem magamat és már rajta is ültem a biciklimen, Buda egyik elegánsabb városrésze felé tekerve az éjszakában. Imádok a kihalt városban bringázni esténként. Nincsenek emberek, nincsenek autók, csak én vagyok, a bringám és a magányom.
Egy 70 körüli, igencsak ráncos bőrű nő nyitott ajtót. A haja vörösen festett volt, cigarettázott. Kedves volt velem. Egy csipkés kombinét viselt. Még látszott rajta, hogy hajdanán igencsak szép nő lehetett, de már eljárt felette az idő. A nappaliba belépve láttam, hogy a tévében a hírTV adása megy. A lakás elegáns volt, század eleji bútorokkal, sok növénnyel, a tér akár kellemesnek is mondható. Egy félénk macska bujkált a bútorok alatt. Tiramisuval kínált, leültünk a kanapéra, sokat beszélgettünk. Mesélt az életéről. Aztán egyszer csak lekapcsolta a nagylámpát, és bevitt magával a hálószobába. Lefeküdt az ágyra és széttárta a lábait. Tudtam mi a dolgom. Szerettem nyalni. Legalább annyira szerettem, ha a lányok élvezik, mint ha én élvezem. Adni ugyebár sokak szerint jobb, mint kapni. Még sohasem láttam ennyire elhasznált női nemiszervet. Szétmar a sav. Kifordul a személyiségem önmagából. Nyalás közben egy darab jó éles üvegszilánkra gondoltam és egy kád melegvízre. Öklendezés fogott el. Próbáltam visszatartani és úgy tenni, hogy ne vegye észre, de nem sikerült. Az öklendezés elég hamar hányásba fordult át. Lehánytam a vagináját.
Ott maradhattam nála éjszakára. Összebújva aludtunk. Átöleltem hátulról. Bemerevedtem. Megdugtam, gumi nélkül. Beleélvezhetek, azt mondta, ő már a menopauza korszakában jár régóta. Neki mindegy volt már minden a halál előtt két perccel, nekem meg amúgy is. Mire reggel felébredtem, ő már bundáskenyeret készített. Nemigen tudtam enni. Ez az életem, a szánalmas ide kevés. Öljön meg valaki. Meghaltam és még életben vagyok. Azután még megkért, hogy szereljek fel neki egy polcot. Megtettem, és aztán elindultam. Nem tudtam hova. Nem tudtam kihez. Tengerre vágytam, és nyugalomra. Így hát állt még előttem pár kilométer. Újabb hegyek, újabb völgyek. Csak a bringám és én. Szabadság.
Éljen Capillaria! Éljen a szomorúság háromszöge! Éljen az új egyenlőség!
a kétszínűséget éppúgy
hiszek benne, hogy sokan jobbak közülünk,
mint a keresztények náci istene
de szerintem mindenki lehetne az
nem mintha humanista lennék
kibaszott emberek
gyűlölöm a bolygónknak a működését is
amúgy '87-ben születtem budapesten
otthonom valahol németország és magyarország között van szétszórva
2016 óta nem fogyasztok limbikus rendszerrel rendelkező élőlényeket
- kurvává válásom rövid története - 2023-08-20
- Versek - 2023-03-05