Böszörményi Márton 
Baromi egyszerű a történet. Simán csak elegünk van. Elegünk van a kortárs magyar irodalom belterjességéből. Elegünk van abból, hogy mindenhol ugyanazokat a történeteket olvassuk újra és újra és újra. Elegünk van abból, hogy mindenki biztosra akar menni. Elegünk van a nagyokból és elegünk van a kicsikből is. Elegünk van ebből a poshadt, lábszagot árasztó állóvízből, amit irodalmi életnek csúfolnak. Szerencsére vagyunk egy páran, akik valami mást akarnak. Kísérletezni, talán újítani. Olyanok, akik nem az elfogadott klisék mentén szeretnék kifejezni magukat. Akiknek alkotásait nem a normák irányítják. Nem akarunk nagy dolgokat, nincsenek világmegváltó ambícióink. Csak lehetőséget szeretnénk adni azoknak az alkotóknak, akiket máshonnan elküldenek, akiket sehol nem látnak szívesen. A furcsáknak, különcöknek, neurotikusoknak, a megalázottaknak és a megszomorítottaknak. Az Entropláza egy olyan hely, ahol az lehetsz, aki vagy, ahol nem kell mások elvárásaival törődnöd, ahol szabadjára engedheted az őrületed. Ilyen hely ez az Entropláza. Illetve, még valami…
Az Entropláza eredetileg Nemes András 2007-ben megjelent kötetének a címe, melyet a Fiatal Írók Szövetsége adott ki. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy ez a könyv egyáltalán megjelenhetett, mert még most, tizenöt évvel később sem tartunk ott, hogy stílusát, merész formai és nyelvi világát, témáját és gondolatait értékelni tudja az olvasóközönség, illetve a tisztelt kritikusok. Nemes András mert máshogy írni. Mert Nemes András nagyon más is volt, mint a többi író. Tragikusan fiatalon, harminchat éves korában halt meg, méltatlan körülmények között. Ezzel az oldallal az ő munkássága, az ő személye előtt tisztelgünk. Reméljük, méltóak leszünk rá, hogy tovább vigyük örökségét.
Ha felkeltettük az érdeklődésedet, ha ebből a rövid leírásból magadra ismertél, akkor küldjél nekünk cuccokat! Próza, vers, grafika, képregény, videó – bármi jöhet! Csak engedd el magad, merjél más lenni.
(Persze, azért hozzá kell tennünk, hogy a művészi szabadságnak is van egy határa – mint mindennek ebben a kibaszott, feloldhatatlan valóságban. Sajnos az Entropláza éjjel-nappal nyitva tartó területén is emberek dolgoznak, olyan emberek, akiknek megvannak a saját preferenciáik, a saját ízlésük, a saját gyarlóságaik és szenvedélyeik. Szóval, ha kilógsz a sorból és senki nem értékeli, nem fogadja el az alkotásaidat, az még nem jelenti feltétlenül azt, hogy mi majd kérdések és fenntartások nélkül lecsapunk rá, miközben a földhöz csapkodjuk a seggünket. Semmire nincs garancia, haver, ez a büdös nagy helyzet.
Dajka Gábor
Én személy szerint nem mondanám, hogy dühös vagyok. Nem vagyok sértett sem és nem tartom magam többre másoknál. Egyszerűen csak fáradt vagyok. Kurva fáradt. Belefáradtam a folyóiratok lapjairól szállingózó porba. A drága kávézókban és borbárokban tartott irodalmi esteken terjengő kriptaszagba. Az elitista összehúzásba, a gyűrött lapok és mocskos frázisok mögött rejtőző élre vasalt életekbe.
De az eldugott kiskocsmák cefregőzébe burkolódzó, nárcisztikus félőrült idiótákba is. Azokba a színes tarisznyából előrántott önjelölt géniuszokba, akik a dzsentrifikálódó belváros teraszain ülve újító, forradalmi hévvel dörzsölik a drága töményes üvegeket, várva, hogy előbújjon a hatvanas évek szelleme. A seggfejekbe, akik szerint a kívülállás már önmagában is érték.
Belefáradtam abba, hogy a hentes, a pornós, a politikus meg az irodalmi szerkesztő egy és ugyanaz. Hogy időről időre más színű csomagolópapírba csavarva, de ugyanazt a terméket akarja letolni a torkunkon. Abba, hogy nem merünk, nem akarunk rácsodálkozni semmire. Hogy nincs időnk gondolkodni. Hogy azt hisszük, minden egyes cselekedetünknek célja kell, hogy legyen, máskülönben csak a drága időt vesztegetjük.
Biztosan tudjátok, milyen a kismillió esztétából álló klónhadsereg. Az, amelyik, ha ellentétes véleménnyel találja szembe magát, azon nyomban csípőből tüzel: „igen, hát akkor csinálj jobbat!”
Hát, most akár teljes mellszélességgel állhatnék ki, és mondhatnám, hogy nesze, baszd meg, hát csináltunk jobbat! De mivel vagyunk mi többek bárki másnál? Semmivel. Máshogy gondolkodunk, más anyagból gyúrtak minket, „a mi agyunk téves kódolás”? Hát, egy lófaszt, hagyjuk már ezt! Egy aprócska kis részlet vagyunk, egy nagy egész talán jelentéktelenül pici darabkája. Te is, én is, mindenki. Éppen ezért nem célunk a pusztítás. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy le akarunk rombolni mindent (vagy bármit), hiszen (már) nem az a célunk, hogy letapossuk a virágágyást és a közepébe szarjunk.
Szeretnénk azonban egy aprócska szeletet belőle. Egy tenyérnyi földdarabot, ahol számunkra is megteremhet az a maréknyi álomfű és fehér üröm. Annyi, ami a nyugodt alváshoz éppen elegendő. Ha pedig valaki szeretne elszórni még néhány kósza magvat, hát állunk elébe és várjuk szeretettel.
Ja, és hogy milyen anyagokat fogadunk szívesen? Hát, ez nehéz kérdés. Vagy érzed, vagy nem. Legrosszabb esetben nem találod meg a helyed köztünk, ennyi a történet. Nagy ügy, túl fogjuk élni. Mi is, te is, nem kell beszarni!
Kontakt: entroplazamagazin@gmail.com